Eltelt hétvégén úgy éreztem magam mint aki nem él. Csak úgy voltam...üres lelkem támolygott jobbra-balra. Azt hittem bele halok annyira hiányzott. Fokyton csak ő rá tudtam gondolni hogy mit csinálhat, gondol-e rám és hogy miért vagyok ennyire szerencsétlen ennyire elesett?! Hetfő délelött megcsörrent a telefon. Ő volt az....szìvem torkomban dobogott...nem tudtam mit tegyek....mit mondjak. Felvettem....kérdezte hogy vagyok....ezek után hogy is lehetnék...szörnyen mert egy részem meg halt amikor ott hagyott aznap éjjel. Beszelgettünk sokat és úgy voltam vele hogy erős leszek. Többet nem dőlök be!!! Tartani akrtam a kapcsolatot de közeledés nélkül ....nem akartam már tőle semmit de nem tudtam elengedni sem. Mondta hogy hiányzom hogy szeret és megbánta amit tett és hogy hogy tehetné jóvá. Viccelve annyit mondtam hogy estleg ha térden álva könyörög akkor talán meggondolom. De bizalmam elszállt. Gondolni sem mertem arra hogy ezt újra átakarjam élni......